Az Év Lepkéje 2024 – KÖZÖNSÉGES MEDVELEPKE

Az ev fajai 06

Közönséges medvelepke (Arctia Caja)

Fotó: Káldi József

A Magyar Madártani és Természtvédelmi Egyesület (MME) Lepkevédelmi Szakosztálya a hazai természetvédelmi problémákkal küzdő lepkefajokra irányítva a figyelmet hozta létre 2023-ban az Év Lepkéje címet és programot. A 2024-es Év Lepkéje címért három lepke szállt versenybe. Az internetes szavazást a közönséges medvelepke (Arctica caja) nyerte 1556 vokssal, míg a kis színjátszólepke (Apatura ilia) 1511 és a gyakori ablakosmoly (Thyris fenestrella) 260 voksot kapott.

Lepke vagy pillangó?

A köznyelv sokszor szinonimaként kezeli a lepkét és a pillangót, pedig nem ugyanazt jelentik. Az ízeltlábúak törzsén belül, majd a rovarok osztályán belül fejlődött ki utolsóként, a lepkék rendje. A pillangók pedig ezen belül az egyik családot alkotják. Hazánkban mintegy 3500 lepkefaj él.

Élőhelye

Habár régen a közönséges medvelepkével akár lakott területen is találkozhattunk, manapság egyedszáma igencsak megfogyatkozott, többek között a parlagok felszámolása, valamint a városok térhódításának következtében. Hiába csökken nagy mértékben a számuk, mégsem került még fel a védett fajok listájára.

A nőstény lepke csoportosan helyezi el fényes, gömb alakú petéit. A kikelést követően a hernyók rögtön táplálékot keresnek, majd az avarszintben
vészelik át a telet. Tavasszal folytatják a táplálkozást, amikor is a hernyók a bebábozódást megelőzően, akár a hat centimétert is elérhetik. A hernyóját többen „papmacska” néven is emlegetik, melyet sűrű és hosszú szőrök borítanak, melyek a háti oldalon fehér szemölcsökkel borított feketék, míg a hasi oldalon pedig vörösek. Tápláléknövényei között mindenféle lágyszárú növény megtalálható, de nem veti meg a fásszárú növényeket sem.

Főként júliusban és augusztusban repkednek, tehát viszonylag rövid ideig találkozhatunk velük az év során. A különböző fényforrások erősen magukhoz vonzzák az éjszaka repülő egyedeket.

Kinézete és védekezése

Könnyű préda válhatna belőle a madarak számára, de védekezésképpen megannyi fortéllyal képes magát megóvni attól, hogy a ragadozók csapdába ejtsék. A lepkét kiválóan elrejtik a sötét krémbarna színű elülső szárnyai, melyen helyenként fehéres-sárgás márványszerű mintázat található.

Amikor veszélyt érzékel kék foltokkal díszitett vöröses narancssárgás hátulsó szárnyait kivillantva, jelzi a hozzá közeledőnek, hogy ő bizony mérgező is tud lenni.

Hernyóként sok mérgező anyagú növényt fogyaszt el, majd az ezekben található kémiai anyagokat lebontja, majd átalakítja olyan kellemetlen ízű vagy esetleg mérgező anyagokká, mely elriasztja a gerinces állatokat. A riasztó színezete ha nem lenne elég, veszély esetén beveti a feje mögött található mélyvörös szőrpamacsát, melyből akár a támadójára kis mennyiségű, irritációt okozó folyadékot is képes kispriccelni. Ez a folyadék az emberre ártalmatlan, ámbár érzékeny bőrűeknél kisebb irritációt kiválthat.

Éjszakai repülő lévén, valahogy ekkor is meg kell magát védenie, főként a közeledő denevérek elől. Erre is tökéletes módszert fejlesztett ki, hiszen képes cincogó hangot kiadni, amely megtéveszti a denevéreket a repülés közben. Amennyiben mégis elkapnák kellemetlen ízzel társítják ezt a hangot, így egy idő után kénytelenek felismerni, hogy a cincogó repülő hang kellemetlen ízű.

Amennyiben találkoznánk egy példánnyal érdemes lefotózni, és feltölteni a fotóját a hely megjelölésével a lepketérképre, ezzel is segítve a faj monitorozását.

INGYEN letölthető

2024-es

ÉV FAJAI

tájékoztató füzet!

medvelepke3
Az ev fajai post kep2

Magyarországon minden évben megválasztják az adott év élőlényeit, valamint természeti képződményeit. A kezdeményezés célja, hogy az Év Fajait programsorozatok keretein belül bemutassák, továbbá felhívják a figyelmet a természet csodáira, azok megőrzésére és védelmére.
Ismerd meg Te is a 2024-es év fajait, töltsd le most ingyenesen tájékoztató füzetünket! Kellemes természettudományi kalandozást kívánunk! 🙂

Ismerd meg a 2024-es év fajait (#34)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük